Ugrás a fő tartalomra

Ajánlat

19 megerősítés fogyni vágyóknak

A legtöbb esetben a fogyás vagy a súlykontroll életmódbeli váltást követel meg. A legtöbb diéta csak addig működik, amíg az ember tartja a diétát. Ha naponta rendszeresen ismétled az alábbi pozitív állításokat, amikor fogyókúrázni kezdesz, akkor ezek a megerősítések hatással lesznek a fogyókúrádra, és eléred a kívánt testsúlyt. Az alábbi megerősítések segítenek lassan, de biztosan megváltoztatni az életmódodat is.

Emil Coué, az önszuggesztió atyja

Émile Coué, a gyógyszerészből lett pszichológus
Az önszuggesztió olyan eszköz, mellyel már születésünkkor rendelkezünk, és ebben az eszközben, vagy inkább erőben egy csodálatos és kiszámíthatatlan hatalom él. Émile Coué, aki a 20. század elején dolgozta ki a pozitív megerősítések alapjául szolgáló technikát. Az alapvető különbség a kettő között, hogy az önszuggesztió pozitív vagy negatív lehet, a megerősítés viszont csak pozitív.

Émile Coué 1857-ben született, sok embernek segített a belső erejük fejlesztésében. A francia gyógyszerész majd pszichológus az optimista belső beszéd és az önszuggesztió révén úttörő szerepet játszott az önfejlesztésben. Az 1920-as évektől kezdődően ez a szemlélet egyre népszerűbb lett.

Ma sokan ismerik fel a pozitív parancsok, mantrák vagy megerősítések jelentőségét. Ezek a fogalmak olykor kigúnyolhatók természetesen a tükör előtt álló személy képével, aki mondja magának: "Csodálatos vagyok". Ezek a fogalmak akkor érvényesek azonban, ha a személy képes a következőkre:
  • Pozitív a hozzáállása.
  • El tud érni egy kitűzött célt.
  • Rugalmas a cél elérése érdekében.
A fenti három feltétel közül a második döntő fontosságú. A személynek képesnek kell lennie arra, hogy elérje a célját, aminek a kontrollálható dolgok hatókörén belül kell lennie.

Coué munkája valami újat hozott a pszichológiában, ezért vizsgáljuk meg alaposabban a szemléletét.

Emil Couá régi nemesi család sarjaként Bretagne-ban nőtt fel, jól tanult az iskolában, folytatta a tanulmányait. Vegyésznek tanult, azonban a szülei rossz pénzügyi helyzete miatt váltani kényszerült, végül farmakológiai diplomát szerzett.

1882-1910 között szülővárosában, Troyes-ban egy gyógyszertárban dolgozott. Bár hitt a gyógyszeres kezelés előnyeiben, azt vette észre, hogy a betegek gyakorta jobban jártak, ha hangsúlyozta a siker valószínűségét.

Emil Coué arról vált ismertté, hogy a receptet kísérő pozitív jegyzeteket készített. A páciens elvárta, hogy a gyógyszer használjon, ami önmagát teljesítő próféciává vált. Az eredmények nagy hatással voltak Émile-re, aki ennek hatására elkezdte tanulmányozni a hipnózist. Egy idő után azonban jobban összpontosított az általa önszuggesztiónak nevezett eszközre, ami az önhipnózis egy formája.

Ennek eredményeként megírta a "Self Mastery Through Conscious Autosuggestion" című könyvet, mely 1920-ban jelent meg az Egyesült Királyságban, két évvel később pedig az Egyesült Államokban. (A könyv magyar fordítása "Az öngyógyító erő" címmel 2010-ben jelent meg a Hermit Könyvkiadó gondozásában – A ford.)

A Coué-módszer a koncentrált figyelem törvényére épül. A törvény kimondja: Amikor újra és újra egy gondolatra összpontosítjuk a figyelmet, akkor az spontán módon hajlamos megvalósulni.

Coué hitt abban, hogy minden ember problémájára van megoldás. Azt mondta: "A gyógymódod eszköze magadban van." Ezt az önszuggesztióval – amit néha alkalmazott kondicionálásnak is hívnak – lehet elérni. Az általa támogatott gyakorlat mára egyszerűnek tűnik, mégis sokan egyszerűnek találták. Naponta sokszor monoton hangon ismételték: "Minden nappal, minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok."

Kialakult a módszer, ami olyan személyt vont be, aki úgy döntött: Összpontosítsunk a pozitív eredményre – a negatív helyett. Például: "Egészséges vagyok", ehelyett: "Nem akarok beteg lenni". Válasszunk pozitív mantrát, és bizonyos esetekben pozitív képet. Ismételjük folyamatosan a pozitív mantrát, vagy fókuszáljunk a pozitív képre.

Coué úgy vélte, hogy ha valaki bizonyos szavakat ismétel, vagy egyes képekre koncentrál, ezek a tudatalatti részévé válnak. Ez az energiájukat a kívánt cél elérése felé irányítja. Az emberek – mentális modell vagy hitrendszer kifejlesztésével – oly módon programozták át magukat, hogy javultak sikerességük esélyei.

Magától értetődően, a későbbi években olyan személyek építettek erre a szemléletre, mint Norman Vincent Peale, Albert Ellis és sokan mások, például sportpszichológusok.

Coué arra ösztönözte az embereket, hogy a negatív magok helyett pozitív magokat ültessenek el az elméjükben. Hitt a képzelet erejében és a siker elérésében. Ezt ismételten megerősítette az emberekben, például: "Életörömmel és boldogsággal teszed meg, amit meg kell tenned." Coué időről időre elárulta a pácienseinek, hogy nincs gyógyító ereje. Ők az ő sorsuk irányítói. Ők tudják formálni a gondolataikat, s ezért nagymértékben alakítani a jövőjüket.

Ahogy az elején említettem, ki kell emelni egy kulcsfontosságú pontot az önszuggesztióról. A személynek a hozzáállással és a célok elérésének képességével egyaránt rendelkeznie kell.

Mindemellett érdemes megismernünk Coué munkáit. 1926-ban halt meg Nancy-ben, sok gondolata még mindig virágzik. Arra bátorította az embereket, hogy belső erejüket a siker elérésére fordítsák.

Forrás: The Positive Encourager

Megjegyzések